ÚJ ŐSZI FOGLALKOZÁSOK:

SZEMÉLYISÉFFEJLESZTŐ és
ÖNISMERETI kiscsoportok


Holisztikus szemléletű, nyitott és zárt módokban
A csoportmunkáról általánosan...

A csoportos foglalkozások alapvető jellegzetessége, hogy mások is, idegen emberek látnak, hallanak bennünket. Értelmezik, kritizálják, elutasítják, avagy egyetértenek gondolatainkkal, véleményünkkel. Összességében személyiségünk másokra gyakorolt hatását mérhetjük föl, és az ebből fakadó információkat gyűjthetjük, elemezhetjük, építhetjük be fejlődéseinkbe. Az ő oldalukról nézve, mi magunk is ugyanezt adjuk nekik. Két irányban kell tehát nyitottnak, befogadó és adó félnek lennünk egyaránt. Ha elzárkózunk védelmi bástyáink mögé, a folyamat lassúbb és nehezebb. Persze megtehetjük ezt is, maradhaunk zárkózottak és távolságtartók, ha így érzezzük magunkat biztonságban. Ettől még sok hasznos ismeretanyaggal lehetünk gazdagabbak, sokan vannak, akiknek idő kell ahhoz, hogy föloldódjanak, és egy kis rést nyissanak pajzsukon. Ez természetes és ugyanúgy elfogadható, mert mindnyájan mások vagyunk. A változáshoz idő kell, de megéri dolgozni rajta.  

Saját döntésünk, hogyan állunk ehhez a lehetőséghez.

A csoportban lévők nem mind egymáshoz valók, de mind a terapeutához valók. Az ő feladata az irányítás, a helyes megkülönböztetés, a szelíd, bölcs terelgetés, a folyamat és a jelenlévők egyensúlyának biztosítása.

Aki fölvállalja a csoportmunkában való részvételt, nyitottan, avagy zártan, nem ugyanúgy fog távozni, mint, ahogy érkezett. A közösség nevel, alakít, változtat, információt áramoltat, de mindig csak segítő szándékkal teheti.

Bárhogyan is állunk hozzá, a hatás nem kerülhető el, a csoport tükröt tart elénk, ahogy mi is mások elé. Ha elég bátor és elszánt valaki ahhoz, hogy belenézzen, ha elég felelősséggel bír ahhoz, hogy mások tükrét tartsa, azt várjuk az egyik most induló csoportrunkba, hogy magunknak segítve másoknak is segíthessünk.

1. csoportforma: A "KLUB-JELLEGŰ" CSOPORTMUNKA /
" MOST SZÓLJON HOZZÁ...! " címen

Egy előre megadott témával foglalkozunk, amit az aktuális találkozó időpontja előtt nyilvánossá teszünk. Lehet rajta előre gondolkodni, kutatni, kialakított véleménnyel érkezni, hogy hozzá lehessen szólni, de ez nem feltétele a részvételnek.  

A témák az utcán hevernek és "nap, mint Nap" belebotlunk azokba. Hogy el ne essünk benne, megvizsgáljuk őket kívül-belül, ismerkedünk velük közelebbről, hogy alakíthassuk, formálhassuk nézeteinket, gyarapítsuk ismereteinket.

A témák nem csak a hétköznapjaink problémaköréhez igazodnak. Minden mindennel összefügg, ezért a beszélgetés közben, bármiről essék is szó, mindegyik megtalálja helyét bennünk, elindít egy folyamatot gondolkodásunkban, hat érzelmeinkre, cselekedeteinkre. Így válik mindennapi létezésünk táplálékává.

Fontos a holisztikus, avagy a leli-szellemi-fizikai síkok együttes megközelítése. A cél az, hogy több nézőpontból láttassuk, lássuk és közben észrevegyük, mennyire fontos, hogy bizonyos bevett gondolkodási sémákat időnként felülvizsgáljunk. Ez által önmagunkra és a környezetünkre is nyílik egy másfajta perspektíva, ami egy újabb lépcsőfok, a megismerés, felismerés útján, hogy akadály mentesebben közlekedhessünk embertársaink között és saját útvesztőinkből is kiutat találjunk.

A csoport alkalmanként minimum 4, maximum 10 fővel indul. A létszám korlátozása abból fakad, hogy ne csak a témára koncentráljunk, hanem egyenként, a jelenlévőkre gyakorolt hatásával is. Ezek rövid átbeszélése a felismerések nyomán, iránymutatás szempontjából végső célja összejöveteleinknek.

Tervezett időpontok: pénteki napokon, kéthetente 18.00 – 21.00 - ig a Napszikrában

Az összejövetelek tervezett időpontjai:

2015. október 9. - hétfő
2015. októbber 23. – hétfő
2015. november 6. – hétfő
2015. november 20. - hétfő
2015. december 4. - hétfő
2015. december 18. – hétfő

Részvételi díj: alkalmanként  3.800 Ft/fő

2. csoportforma: a TERÁPIÁS jellegű csoportmunka /
"KINCSVADÁSZAT" címen...


A terápiás csoport folyamatos, alkalomról-alkalomra egymásra épülő munkafolyamat. Mivel a prevenciót tartjuk szem előtt, a tematika is ehhez igazodik. Holisztikus megközelítésű és többféle támogató módszert alkalmaz.

A tematika alapja a Tarot kártya 22 Nagy Arkánumának a nyomvonalán halad. Nem a jóslás (!), hanem az ősi, hermetikus filozófia eredetének misztériumára épül. Végighaladunk a hős útján, aki mi magunk vagyunk. A leszületéstől a célba érésig menetelünk, miközben időről-időre magunkra öltjük a következő állomáson ránk váró archetípus köntösét, annak fizikai, érzelmi és szellemi szimbólumvilágával együtt.

Elsősorban ennek segítségével ismerkedünk önmagunkkal, rejtett képességeinkkel, hogy rátaláljunk a magunkkal hozott kincsekre és ne csak számba vegyük, de megtanuljunk élni is velük. Ugyanakkor hibáinkat is mérlegre tesszük, megvizsgáljuk döntéseink következményeit, hogy változhassunk, hogy változtatni tudjunk.

A folyamat komplex. A foglalkozások során több esetben spontán megoldásokhoz, alkalmazásokhoz kell fordulnunk. Ehhez a jelenlévők mindenkori szellemi, lelki állapota ad útmutatást.

A foglalkozások általában tartalmaznak: imaginációt, különböző relaxációs módszereket, szimbólumértelmezést, energetikai gyakorlatokat, kreatív egyéni, páros és közös feladatokat, mantrákat és egyéb technikákat. Időnként élünk a művészi ihletettséggel, de a racionális, gyakorlati módszerek is helyet kapnak.

Ezek között vannak könnyen elsajátítható, a mindennapokban használatos gyakorlatok is, amik azt segítik elő, hogy a foglalkozáson tanultakat saját magunk is beépíthessük életünkbe, így egyre önállóbakká, felelősségteljesebbé válhatunk életünk vezetésében.

A folyamat lényege, hogy A pontból, B pontba jussunk egyenként és közösen is, egymást segítve. A vonat, amire fölszállunk 22 állomáson áll meg. Ezek az állomások önmagunkban rejtőznek, és ahogy haladunk előre az időben, úgy haladunk egyre mélyebbre magunkban.

A terápiás csoport minimum 4, maximum 8 fővel indul. A létszám korlátozása abból a szándékból fakad, hogy a tagok mindegyikével, minden alkalommal behatóan tudjunk foglalkozni. A személyiségfejlődés állomásait mindenkinél nyomon kell tudni követni, és ez felelősséggel, csak kis létszámú csoporttal történhet. 
A foglalkozások tervezett időpontja: havonta egy alkalommal, szombaton vagy vasárnap: 10:00 – 16:00-ig,
kisebb szünetekkel.

Az összejövetelek időpontjai:

2015. október 24. szombat
2015. november 21. szombat
2015. december 19. szombat

Az első két alkalom még publikusan nyitott jellegű, majd a harmadik alkalomtól kezdőden, már elköteleződéssel, zárttá alakul, havonta történő előrefizetéssel.

Részvételi díj: 7.000 Ft / alkalom/ fő                   Helyszíne: Napszikra Stúdió

Információ és jelentkezés:

E-mail: tunderilona5@gmail.com               Telefon: +36-1/678-7409

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A fenti csoportokon való részvétel SEMMFÉLE ELŐKÉPZETTSÉGET NEM IGÉNYEL, érdeklődni, azokra jelentkezni az info@napszikra.hu címen lehet. A fenti csoportokat képzett transzperszonális pszichológusok, parapszichológus-terapeuták vezetik majd.