„Éljen május elseje!”- és másodika, és harmadika és …

Kedves Hírlevél-olvasó!

Igen, egyetértünk: Éljen május elseje!- és másodika, és harmadika is...- miként az utolsó tavaszi hónap további napjai sorra, hiszen a természet most már minden elemével gazdagon kényeztet bennünket, árad a fény, a meleg levegő, terem a föld, dúsan burjánzik körben az aktív élővilág. És igen, akár a munkát is érdemes örömmel ünnepelnünk, hiszen az, hogy képesek vagyunk dolgozni, egy remek alap az életben maradáshoz. MIként alap az is, hogy az ehhez való saját viszonyulásunk és irányultságunk hatása fog megvalósulni majd mindennapjainkban is.
Hiszen nem csak termelni, létrehozni és alkotni vagyunk képesek, de önnön  útjainkat, létminőségeinket saját (gondolati) energiáink frekvenciáival is képesek vagyunk befolyásolni, érdemes tehát egy önismereti gondolat erejéig megállnunk a jelenben: milyen a munkához való viszonyunk? A szükséges "nem szeretem, de muszáj " terhe-e még a létfenntartás okán, vagy már egy remek önmegvalósítási út,  hogy képességeink, készségeink, adottságaink és tehetségünk szerint kapacitáljuk önmagunkat örömmel?
Ön hogy áll ezzel? Szereti jelenlegi munkáját? Azt és úgy, akként végzi nap mint nap, ami leginkább a sajátja? Ha igen, akkor tudja, hogy ez az élet egyik legmeghatározóbb ÉLmény-alapjainak egyike. Ha viszont még mindig nem, úgy "dolgozik-e" önmaga lelkében, tudatéban azon, hogy változzon, változtasson életvitelén, szemléletén, hozzáállásán úgy, hogy mielőbb Ön is a teljes életet élő munkavégzők közegébe tartozzon?

Akár erre, de hasonló életvezetési, életviteli kérdésekre is megtalálhatja saját válaszait hamarosan induló, vagy szervezés alatt álló, kiscsoportos önismereti foglalkozásainkon: 

TUDATOS ÉLETMÓD-klub - nyitott sorozat  "szemlÉLETváltással"
- beszélgetés spiritualitásról, tudatosságról egyszerűen, érthetően, élhetően.
“Már most is bennünk van az az erő, ami ahhoz kell, hogy megtegyük azokat a dolgokat,
amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy lehetségesek. Ez az erő rögtön elérhetővé válik, amint a gondolkodásunkat megváltoztatjuk.” (Maxwell Maltz)
Ideje: 2012.05.03. CSÜTÖRTÖK (majd kéthetente ismét)
Vezeti: UHLÁR Mónika életvezetési -tanácsadó

IDENTITY ÖNISMERETI TÁRSAS - alkalmi, játékos-önismeret felnőtteknek
- A játék hozzásegíti, hogy többet megismerjen önmagából,                       
- bensőséges kapcsolatba kerüljön másokkal
- ráleljen az életfeladatára
- új örömöket fedezzen fel
- jobban bízzon önmagában
- megvalósítsa a vágyait
- kezébe vegye az élete irányítását.

Ideje: 2012.05.05. SZOMBAT 10-13 óráig Vezeti: BOBÁK Szilvia integrál-tanácsadó



TAROT-KLUB - ÖNISMERETI szimbólum-elemzés,

Crowley képeinek segítségével...

- amely minden tárgyhónap elején, páratlan hetek szerdai napjain zajlik.
A klub célja, hogy a tarot (kifejezetten Crowley tarot) kártyát rendszeresen használókat egy olyan helyen hozza össze, ahol ki-ki megoszthatja a kártyával kapcsolatos tapasztalatait, kérdéseit.
Ideje: 2012.05.09. SZERDA 18-21 óráig
Vezeti: DOMJÁN Mónika pszichológus, önismereti tréner


ÖN-KÉP-VISELET "SZÍNNEL-LÉLEKKEL"
- miként nézhetünk szembe saját tükrünkkel úgy, hogy abban valós és rejtett énünket is megpillanthassuk? És miként olvshatunk mások rétegeiből úgy, hogy a nonverbális üzenetek egyre több információt biztosítsanak számunkra?
Ideje: 2012.09.04. KEDDI napokon 18-21 óráig
(20 hetes, művészet- és stíéusterápia alapú zárt, önismereti kiscsoport)
Vezeti: PÁPAI Ildikó művészet-és stílusterapeuta

***
AKTUÁLIS, HETI program-ajánlatunk
MÁJUS 6-ára, VASÁRNAPRA:

Egész napos "ESSZENCIÁLIS"
Nemzetközi Természet- és Alternatív Gyógyászati rendezvény
és konferencia, amely előadásokkal, műhelyekkel, kiállítókkal és közvetlen, személyes tanácsadói konzultációkkal várja az érdeklődőket.
Helyszín: Budapest, VIII. Múzeum krt 6. "Gólyavár"
(Részletek és programok a rendezvény HONLAPJÁN)

Az alkalmon a NAPSZIKRA stúdió két szakemberének "Esszenciális" programja:

Esszenciális / "PSZICHOALLERGIA" - Bobák Szilvia előadása, az allergiák lelki alapú, hatékony oldásáról.
- mi is az a "Pszichoallergia"? Ha már elege van az állandó allergiás panaszokból, és örülne egy megoldásnak, amely nem az allergia tüneteit, hanem annak okát kezeli nagy hatékonysággal, ismerje meg a Pszichoallergia kezelést, amely az allergia hátterében álló lelki tényezőkre helyezi a hangsúlyt. Az előadás keretében megismerheti a kezelés részleteit, illetve felteheti az allergiával kapcsolatos kérdéseit.
Időpont: 05.06. 13:30 - 14:20-ig
(További témarészletek: „ÚJ SZÍN az ALLERGIAKEZELÉS palettáján!")

Esszenciális / "ÖN-KÉP-VISELET SZÍNNEL-LÉLEKKEL"  - Pápai Ildikó workshop-ja a művészet- és stílusterápia alapjairól...
Miként „táplálhatnak” bennünket mindennapjainkban a színek, formák, anyagok?
Miként üzenünk megjelenésünk látható, hallható, egyéb úton érzékelhető stíluselemeivel a kommunikációinkban? Miként lehet ezeket úgy harmóniába hozni, hogy az életvitelünket „nap – mint NAP” erősítse, támogassa? A művészetterápia alapú, kreatív stílus-fejlesztő "KARAK'TER'ÁPIA" ismertetése nyitott beszélgetésben, az önkép-építés, önbizalom és önérvényesítés mentén, gyakorlati példákkal.
Időpont: 05.06. 14:00 - 15:50 -ig

Az eseményt 19 órától, egy különleges
TIBETI HANGMASSZÁZS-terápia / NAGY HANGFÜRDŐ zárja.

***
KREATÍV FOGLALKOZÁSUNK:
SELYEMFESTÉS
2012. MÁJUS 26-án
,  10-15 óráig.

- rövid képes, színes referencia beszámolónk és a részletek a honlapon.
(A képen látható mandalát egy első alkalommal résztvevő, addig selymet soha nem festő hölgy készítette..- a szépségen túl, remek siker-ÉLményt is jelentett..)
Vezeti: Hajdu Andrea selyemfestő...


HAMAROSAN látogatható,

INGYENES módszerismertető ESTEK
a Napszikrában:

- MIRE VAGYOK KÉP-es?  - képek, szimbólumok önmagunk megismerésének szolgálatában...
Módszerismertető találkozás-sorozat, témája rajzolt ill. látott képek, rajztesztek, szimbólumok, szépirodalomi alkotások, színek alkalmazása önmagunk megismerésének szolgálatában. Minden alkalommal, más-más gyakorlati példán keresztül tekinthetnek be az érdeklődők a módszer alapjaiba. Igény szerint egyéni konzultációra is van mód, az alkalmak külön-külön is látogathatók. A résztvevők kedvezményesen kapcsolódhatnak be a későbbiekben  induló önismereti csoportba.
Ideje: 2012.05.07.18-20 óráig
Vezeti: Dóra Judit képi kifejezés-pszichológiai szaktanácsadó

- TAROT-DRÁMA... - egy olyan csoportmódszer,
amelynek  során a helyzetfeltárás tarot-kirakással és megbeszéléssel történik, melyet a téma dramatikus  feldolgozása követ. A „főszereplő” játékában a többi csoporttag is részt vesz, a játékos életének szereplőit játszva. A szerepcserékkel és vezetéssel segített játék önismerethez, katarzishoz és feloldódáshoz vezet. A bemutatón a JÚNIUS 2-án tartott egynapos, intenzív önismereti tarot-dráma workshop-ból kapnak ízelítőt a résztvevők.
Az ingyenes estéken, a helyszínen jelentkezők 10% kedvezményt kapnak a későbbi, TAROT-DRÁMA hétvégi műhely részvételi díjából.
Ideje: 2012.05.14. és 2012.05.21. hétfői napokon
18-21 óráig
Vezeti: Domján Mónika pszichológus és
Laposa Laura pd-asszisztens

(A csoportok korlátozott létszáma miatt, minden látogatási szándék, előzetes bejelentkezést igényel az info@napszikra.hu címen, vagy az adott témavezetőnél.)

Kérdése, megosztani való élménye van egy életvezetési terület kapcsán?
Miként személyes foglalkozásainkon, úgy facebook oldalainkon is várjuk az érdeklődőket
különféle életvezetési témakörök mentén:

- FB ALKOTÓBARLANG
- FB EGYENSÚLY-INFO
- FB ÉLMÉNYSZIGET SZÍNNEL-LÉLEKKEL

- FB MÓNIKA ÉS A TAROT
- FB NAPSZIKRA TANÁCSADÓK

- FB PSZICHOALLERGIA
- FB SZEMLÉLETVÁLTÁS
- FB TÖLTŐÁLLOMÁS


További fénnyel teli, melengető tavaszi
kellemeket és megújuló testi-lelki-szellemi energiákat KÍVÁNNAK a NAPSZIKRA SZAKEMBEREI  "...nap - mint NAP"