LAKOSSÁGI FELHÍVÁS! - különszám


Kedves Hírlevélolvasó!

Örömmel adjuk hírül, hogy jelen különszámunk aktualitása az az újabb, idén decemberben is megrendezésre kerülő INGYENES, önismereti alapú életvezetési csoport szerveződése, amely terézvárosi lakók számára, korábban már több alkalommal is segített egy kiadós lelki-mentális, közösségi együttlét megélhetésében.

 „TÜKÖR-SORSOK a SORS TÜKRÉBEN”
avagy: az ünnep sorsa, mint a sors ünnepe


- címen INGYENES, kiscsoportos életvezetési és életmódjavító tréning-foglalkozást szervez Terézváros felnőtt lakói számára a VI. kerületi önkormányzat támogatásával, a Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesület, a Napszikra Életvezetési és Terápiás Stúdióban.

Hisszük, hogy a hír még időben érkezik az érintettekhez, hiszen:

  Az ingyenes, 12 órás foglalkozáson azon szociálisan érintettek – pl. munkanélküliek, gyermeküket egyedül nevelő szülők, leszázalékoltak, nagycsaládosok, kisnyugdíjasok stb. – vehetnek részt, akik képzett szakemberekkel, kisebb gyakorlatok segítségével szeretnének életvitelükön, sors- energetikájukon javítani.

Olyan VI. kerületi lakók jelentkezését várjuk, akik úgy érzik, az adott téma kapcsán, sorsbéli, önértékelési, családi, párkapcsolati vagy munkavállalási témában, szívesen vennének igénybe lelki/mentális, szakmai útmutatást.

 A „TÜKÖR-SORSOK a SORS TÜKRÉBEN ”  program alaptémái:

- A SORS fogalma: ki, minek véli, majd azt és úgy éli?
- Véletlen, szerencse, szabad akarat és/vagy elrendelt út?
- A HIT SORS-fordító ereje: miért hiszünk, miben hiszünk?
-„A SORSOM én vagyok!” – KÉP-zetek és KÉP-ességek
- A KARMA, mint a SORS alapja: „Ki mint vet, úgy arat?”
- SORS-élmények tükrei: amire nézek, az vagyok?
- SORS-számok, sorszámok: mi és mikor történik?
- SORS-helyzetek, mint próbatételek…
- SORS-feladatok: vajon miért születünk a világra?
- SORS-energiák, amiket az emberi tudat ereje is teremthet…
- a KARÁCSONY „sorsa” egyes sorsokban…- mit is ünnepelünk?

A programot szocio- és művészetterapeuták, önismereti trénerek vezetik.

Időpontja: 2012. DECEMBER 15-16. / szombat és vasárnap
                                    mindkét napon 10-16 óráig

Helyszín: Napszikra Életvezetési és Terápiás Stúdió ( térkép: Budapest, VI. Bajnok u. 1)

Jelentkezni elsősorban e-mailben, az info@napszikra.hu címen lehet, a jelentkező neve, életkora, lakcíme és szociális területe megadásával, dec. 13-a éjfélig.
Info-vonal: 06-30/260-2906 vagy 06-20/275-2421

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a kétnapos foglalkozás erősen limitált létszámú, így csak a megfontoltan regisztrálható, biztos jelentkezéseket rögzítik a beérkezések sorrendjében.

Amennyiben Ön nem érintett a programban, de VI.kerületben élő ismerősei, barátai, rokonai számára érdekes lehet a felhívás, értékeljük, ha továbbítja feléjük jelen levelünk, hogy még időben jelentkezhessenek azok, akiket a lehetőség megszólíthat.

KÖSZÖNJÜK!
Benkó Erzsébet és Pápai Ildikó szervező-terapeuták

A program felhívása honalpunkon itt található:
http://www.napszikra.hu/akt/csop/szoc.lakossagi/2012tel  

MÉDIA-partnereink:
Terézváros Magazin
Terézváros TV / HATOScsatorna (LP MEdia)
KONTAKT rádió