NYISSUNK EGYÜTT!

"Aki ismerni szeretné a többieket, annak legelőször ismernie kell önmagát." (Tatiosz)

Kedves Hírlevél-olvasó! 

Bár a fagy éjjelente még megmutatja itt-ott éles karmát, de már látjuk és érezzük, a tavasz kelleme már a küszöbön topog, hogy hamarosan benyithasson a mi életünkbe is. tavasz01Várjuk, hiszen vele újra éled minden alvó, visszahúzódott élet-MAG, hogy a tél mélyében, új programmal dúsult minőségeit felszínre hozza, majd a Nap melegével felnövessze azt.
Nyissunk hát a természettel együtt mi is, akár programozottan is, hiszen a párhuzamos, egymást erősítő, analóg jellegek komoly energetikával bírnak, bennünket is támogatnak hasonló tevékenységeinkben.
Nem véletlen tehát a tavaszi
megújulás igénye, amikor nemcsak otthonainkat, hanem testi-lelki-szellemi síkjainkat is érdemes felfrissítenünk, hogy az év hátralévő részében saját lényegünk, vagyis ön-MAG-unk által, majd mi is tápláló, édes-dús gyümölcsöket teremjünk.

Ehhez az újjászülető tervhez ajánljuk most két tartalmas, hamarosan induló foglalkozásunkat, amelyekre "színnel-lélekkel" invitálunk még pár lelkes jelentkezőt.

“Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat, vagy pedig abban, hogy a világon minden az.” (Albert Einstein)

SYMBOLON TANFOLYAM

symbolonA 03.17-ig, még 20% kedvezménnyel elérhető foglalkozás elvégzése során a színes, beszédes önismereti
kártyák segítségével többek között a képi és asztrológiai analógiák, archetípusok alapminőségeinek mélyebb felismeréseit tanulhatják meg a résztvevők, hogy a jelek, szimbolikus jellegek, habitusok
üzenetei nézettből már láthatóvá, így ki-ki számára, személyesen is értelmezhetővé váljanak.


A kiscsoportos foglalkozás IDŐPONTJA a Napszikrában:

2015. MÁRCIUS 21-22. / szombat-vasárnap
mindkét napon 10-17 óráig, összesen 14 órában

A tanfolyamot vezeti: SEBESTYÉN ATTILA
- tovább a részletes ismertetőhöz...

SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ MANDALAFESTÉS

A mandala egy kapu, egy átjáró, egy lehetőség számunka (a sok közül), hogy szorosabb és tudatosabb kapcsolatot teremthessünk lényünk legbelső forrásával, központjával.
Az alkotói élmény megélésén túl, felszabadítja a belső, rejtett, elfojtott érzéseket, így gyógyító mód is egyben. A foglalkozáson készült csodás alkotások természetesen hazavihetők lesznek..

A kiscsoportos foglalkozás IDŐPONTJA a Napszikrában:
2015. MÁRCIUS 28-29. / szombat-vasárnap
mindkét napon 10-15 óráig, összesen 10 órában
A foglalkozást vezeti: TAKÓ CSILLA
- tovább a részletes ismertetőhöz...

 

Kérdése, észrevétele, megosztandó élménye van egy
életvezetési terület kapcsán?

  Örömmel várjuk az érdeklődőket szakembereink Facebook oldalain is:
 

- FB NAPSZIKRA TANÁCSADÓK
- FB ADDICT.HU

- FB ASZTROKINEZ

- FB ÉLMÉNYSZIGET

- FB ISMERD MEG MAGAD

- FB LÉLEKPORTÁL

- FB NEVELJÜNK EGYÉNISÉGET
- FB NŐISÉGÉBRESZTŐK
- FB RANDIDOCTOR
- FB TÉGY A GYÓGYULÁSODÉRT

Minden kedves Olvasónak ÉLMÉNYTELI, üdén éledező tavaszi
programokat kívánnak a  NAPSZIKRA SZAKEMBEREI 
"...nap - mint NAP"